Boldog gyereknapot minden eleven vagy elmélkedő, csupamosoly, csupaszív, fárasztó, vagy felvidító, szeretettel teli duracell-nyuszinak ezen a bolygón!

Ma egy emléket osztok meg, nem tudom, ez ér?

Éppen pont három éve készültek a fényképek, a festmények pedig ma is a nappalink falát díszítik. 

Azon a verőfényes május negyedikén előkerült néhány doboz ilyen-olyan vizes zománcfesték. Kálmán keresett hozzá néhány ilyen-olyan farostlemezt, ecseteket, és ráeresztettük a gyerekeket!  A kisebbik sarjunk éppen azt a szuperképességét gyakorolta, hogy hogyan kell úgy esni, hogy először a feje érjen földet. Megelégelvén a mindennapos fejsebeket, ezen a délutánon egy füles sapkát kötöttem a fejére. Nem kapott hőgutát, és a füle se fájt. És a haja sem lett festékes. A haja nem. De minden más igen! Vigyázz! Ennél a csináld-magad (vagy inkább csináltasd-meg-a-gyerekkel) mókában koszos lesz a gyerek!

Rögzítsd a farostlemezeket valahova úgy, hogy kényelmesen lehessen festeni, és ahogy a képen is látszik, kalkuláld bele, hogy a környezet színkárokat szenvedhet. Adj a gyerekek kezébe ecsetet, és kezdődhet a festés!

Néha fordíts egyet a képen, hogy kellőképpen megzavard a későbbi nézőt.

Használjatok eszközöket! Kalapács, véső, fésű ér! Milyen nyomot hagy a friss festékben?

A végén rendezzetek kiállítást a képekből! A kis festők meg is nyithatják. 

Utána mehet fel a falra!

Ha szeretitek a blogot, kövessétek a facebookon és az instán is!