Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Minimakramé 1 - DIY

Emlékszem, nagymamámnál mindig lógott egy makramé. Én azt mindig megpróbáltam befejezni. Nem tudom, miért hagyták. Én lehet, hogy leszedném a fejét annak, aki megpróbálna befejezni egy falikárpitot a falon. De nekem szerencsém volt, ezzel a makraméval is. Így már gyerekkoromban kipróbálhattam. Akkoriban minden lakásban volt. Aztán valahogy ciki lett. Mondjuk ki. De most ismét virágkorát éli!

Csak mondom, hogy azok a könyvek most is megvannak, amikből a nagyanyáink tanultak alkotni. Ráadásul az internet áldása, hogy ezerféleképpen megnézhetjük, minden létező csomót, fogást. 

A mai minimakramé nagyon egyszerű lesz. 

DIY csinaldmagad makramé dekor falidísz fonal

Amire szükséged lesz hozzá:

egy fadarab

maradék fonal

olló

DIY csinaldmagad makramé dekor falidísz fonal

Vágd kb. egyforma hosszú darabokra a fonalat. Nem kell sok, kezdd el valamennyivel, aztán majd vágsz még hozzá, ha kell. 

Hurkold fel a fonalszálakat a faágra. Félbehajtva fektesd az ágra. Hajts hátra, és a végét húzd át a hurkon. Ennyi. Óvatosan igazítsd meg, szorítsd meg, vigyázva, hogy a faág ne húzza ki a fonal szálait.

DIY csinaldmagad makramé dekor falidísz fonal

Jöhet a következő szál. Majd a többi. Olyan sűrűn helyezd el a fonalakat, ahogy neked tetszik.

DIY csinaldmagad makramé dekor falidísz fonal

Akaszt fel a faágat, és ollóval fodrászkodd meg a pamacsot. 

DIY csinaldmagad makramé dekor falidísz fonal

Ugye szép?

Csinálunk majd bonyolultabbat is. Na nem nagyon, csak kicsit. Itt és Itt.  

0 Tovább

Fűszernövény táblácskák - DIY

Ma ejtettem meg a szokásos első tavaszi fűszermag vetést. 

Van egy kis emelt ágyásunk. Nagyobb volt, de idén kipróbáljuk ezt a picikét. Nem vagyok nagy növénytermesztő, de a fűszernövények még nálam is megteremnek. Most a petrezselyem és a kapor állt sorba, meg vetettem mellé egy kis spenótot. De minek. Úgyse lesz belőle semmi, az sose sikerül.

A kezdetek kezdetén a szokásos módon jelöltük a betakart magocskákat: botra rászúrtuk a papírzacskóját, az eső meg lemállasztotta. De hogy néz az ki! Úgyhogy ezt a rendkívüli fontossággal bíró dolgot is alapos kutatómunka előzte meg nálam, komoly gyűjtésem volt a különböző növényjelölő pálcikákból. Mondjuk szerencsém van, mert nálunk van leeső fadarab, csak kérni kell, és kapok. 

Szerezzetek ti is valahonnan, ha mást nem, nyelvlapot a háziorvostól, vagy a kreatív kellékes boltokból, és csináljunk apró táblácskákat a növényeinknek! Kell még hozzá valami filc, mondjuk krétafilc, vagy hobbiboltokból lakkfilc, ami nem mosódik le. Festhetitek is tőlem. 

DIY csinaldmagad fűszerkert kert fa

Először kicsit csiszold meg a fát, ha szálkás. A gyerekek belenyúlhatnak, kár érte.

DIY csinaldmagad fűszerkert kert fa

Fogd a filcet, és írd rá a neveket. 

DIY csinaldmagad fűszerkert kert fa

Már csak el kell ültetni a magokat, és mellészúrni ezt a műremeket!

DIY csinaldmagad fűszerkert kert fa

Gyűjtöttem pár változatot, szemezgessetek! 

DIY csinaldmagad fűszerkert kert fa

Krumplihámozós trükk www.marthastewart.com

Hatalmas tábla, ami a Holdról is látszik thebluebasket.blogspot.hu

Tábla grafikusoknak. lobstermonkey.typepad.com
 

Jó munkát!

0 Tovább

Franciacsat készült a fagyűjteményemből - DIY

Nagy gyűjtögetők vagyunk, ezt el kell ismernem. 

De mit csináljak, ha olyan szép a világ? Nálunk egy kirándulás után a csomagtartó fakéregdarabokkal, kavicsokkal, falevéllel, termésekkel van tele. Én is kiveszem a részem, naná. Ezeket a kis fadarabokat több körben gyűjtögettem, éppen pont franciacsatnak. Úgyhogy nagyon örülök, hogy végre kipróbálom!

DIY csinaldmagad fa franciacsatt haj

Amire szükséged lesz hozzá:

Fadarabok

Súrolókefe

Franciacsat alap

Ragasztópisztoly

Valami csiszolóeszköz, én a kis Dremel fúrómat használtam. 

Sniccer, ha másképp nem megy.

DIY csinaldmagad fa franciacsatt haj

Válaszd ki a fadarabodat. Nem könnyű, de dönteni kell. Meg kell kicsit takarítani, lesúrolni. Próbáld rá a franciacsatot. Látni fogod, hogy egy kis homorú vájatot kell kialakítani benne, hogy szépen belesimuljon a csat. 

DIY csinaldmagad fa franciacsatt haj

Én a kis Dremel fúrómmal csiszoltam ki a vájatot, de a másik csatnál nekiestem sniccerrel, direkt, hogy kipróbáljam, és azt kell mondanom, hogy lehet, hogy rosszul néz ki, de egy ceruzahegyezésen edződött anyukának ez nem lehet akadály. 

DIY csinaldmagad fa franciacsatt haj

DIY csinaldmagad fa franciacsatt haj

Ha kész van a vájat, portalanítsd, mondjuk egy súrolókefével, próbáld bele a franciacsatot. Jó? Na, akkor mehet a ragasztás. A legegyszerűbb módon egy ragasztópisztoly segítségével ragasztd fel a csatot, és kész is vagy!

DIY csinaldmagad fa franciacsatt haj

DIY csinaldmagad fa franciacsatt haj

Csináltam egy nagyobbat is. 

DIY csinaldmagad fa franciacsatt haj

DIY csinaldmagad fa franciacsatt haj

Tetszik? Jó munkát!

0 Tovább
12
»

Ecset és tűpárna

blogavatar

DIY blog - Mindennapi apróságokat mutatok be a blogon, amit összegyűjtöttem magamnak, amit kitaláltam magamnak, és amivel az életünket díszítem. Próbáld ki te is!

Utolsó kommentek