Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Oregánó

Legszívesebben azt a címet adtam volna, hogy oregánó, a sunyi kis túlélő, úgy haragszom rá idén. Ha valaki megkérdezte volna tőlem, hogy menta-citromfű-oregánó harcból melyikük kerül ki győztesen, hát biztos nem az oregánót mondtam volna! Pedig igen. Ő az, aki szinte teljesen kiszorította az imádott citromfüvemet, sőt, még a mentámat is, ami szerintem ellentmond minden épeszű feltételezésnek. Ki is vágnám a francba, ha nem imádnám ezt is annyira, mint a többi fűszernövényemet. 

Oregánó. Még a neve is gyönyörű! A görögök szerint Aphrodité ajándékozta az embereknek, hogy boldogságot vigyen az életünkbe. Hát lehet rá haragudni? 3000 éves fűszernövény, gyakorlatilag végigkísérte a történelmet. Hát szívós, ez kiderült.

Az olasz és görög ételekhez alap, és egyáltalán: a bazsalikom után a leggyorsabban fogyó fűszer a konyhámban. Idén legalább tuti kitart a készlet tavaszig. Ellentétben a citromfűvel. De mindegy.   

Az oregano szárítása egyszerű, és gyors. Szárral együtt kis csokorba felfüggesztve lehet szárítani, mert a száraz levelek könnyen lemorzsolhatók majd a szárról. 

0 Tovább

Citromfű szüret

Citromfüvem is van, bár idén az oregánó majdnem megfojtotta, most ültethetem át, ha jövőre is szeretnék citromfű teát iszogatni. Márpedig szeretnék, mert csodás illata van, nagyjából igénytelen, és kiváló idegnyugtató!

Alvászavarokra is javasolják, depresszió ellen kúraszerűen alkalmazható, orbáncfűvel keverve pedig a PMS tüneteire szuper! 

DIY citromfű kert gasztro csináldmagad

Azért jó, hogy van ez a blog nekem, mert kipróbálom végre, amit egyébként halogatnék. Halogattam volna idén is a citromfűszörp főzést, de megembereltem magam, és idén végre kipróbáltam! 

Citromfű szörp:

1 l víz

1 nagy csokor citromfű

1 kg cukor

2,5 dkg citromsav (4 teáskanál)

A citromfüvet öntsd fel a vízzel, és egy napra tedd hűtőbe! Másnap 10-15 perc forralás után szűrd le, (én visszapótoltam az elvesztett vizet), öntsd hozzá a cukrot és a citromsavat, és még 5 perc forralás után töltsd üvegekbe. Mehet a dunsztba!

És a tapasztalat: nekem nem tetszik. Olyan, mint egy citromos cukorszirup beazonosíthatatlan zöld mellékízzel. Én nem tudtam felidézni benne azt, amiért a citromfüvet szeretem. Ráadásul rengeteg citromfű kell hozzá. És gondolom, a forralástól a hatóanyagok is megcsappannak. Legközelebb maradok a teánál. 

Ha félted a jó citromfüvedet szörpre pazarolni, mert az a típus vagy, akinek télre elfogy a szufla, és jó lesz egy kis nyugtató, vidító tea, akkor szárítsd meg az összes levelet!

A citromfüvet júniusban, a virágzás előtt kell szedni először, és ha szerencsénk van, szeptemberben még egy adagra való citromfüvet betakaríthatunk. A föld fölött 5-10 cm-es tarlót hagyva vágd le a citromfüvet. Szárítani csak a leveleit kell. Én ott rögtön leülök a fűbe, és leszedegetem az illatos leveleket. Tálba teszem, és száraz, hüvös, szellős helyen hagyom megszáradni. Ne nagyon törjétek össze a leveleket, mert akkor megfeketedik. Néhány naponta forgasd meg a leveleket, hogy egyenletesen tudjon száradni. A száraz leveleket én zacskókba csomagolom, és egész évben teaként fogyasztjuk. 

DIY citromfű kert gasztro csináldmagad

Citromfű tea:

Rém egyszerű: fogd a szárított leveleket, és forrázd le. 15 perc áztatás után szűrd le, és idd meg!

0 Tovább

Mentaszüret

Megnőtt a mentám, lehet szárítani!

A menta közkedvelt kerti fűszernövény lett a közelmúltban azon nagyszerű tulajdonsága folytán, hogy terjed, mint a gyom, igénytelen, és kiirthatatlan. Finom illata van, jól megy a limonádéhoz, és még élénkít is. 

DIY csináldmagad kert menta gasztro

A mentát virágzás előtt kell begyűjteni, évente többször is akár. Én júniusban és szeptemberben jutok oda. Idén kicsit előbb jött a nagy meleg, úgyhogy már lehet is szedni a mentát. Kb. 15 cm szárat hagyok a tövén, hogy növekedjen. Javaslom, hogy hagyj szabadon is nőni egy keveset, hogy egész nyáron legyen friss mentád!

DIY csináldmagad kert menta gasztro

Szárítás előtt nem kell megmosni a szárakat, de csak a levelek használhatók, ezért a szárakról óvatosan le kell őket tépkedni. Próbáltam már szárítás után fosztani meg a levelektől, mentánál ez nekem nem ment jól. Szellősen terítsd, és hűvös, árnyékos, szellős helyen szárítsd meg. Néhány naponta forgasd meg! 

Mentás limonádé:

1l víz

1 citrom leve

2 ek cukor

1 szár menta levele, összetörve.

A limonádét készítsd el a szokásaid szerint, és ízesítsd mentalevelekkel. A leveleket érdemes kicsit megtörni, hogy intenzívebb legyen az íze. 

DIY csináldmagad kert menta gasztro

Menta tea:

A szárított mentaleveleket leforrázzuk, rövid ideig állni hagyjuk, és leszűrjük. Ízesítés nélkül is nagyon finom!

Itt van még néhány ötlet, i is próbálok belőle néhányat!

DIY csináldmagad kert menta gasztro

0 Tovább

Eperlekvár - DIY

Kész van már az eperlekvárod?

Régebben hozzá se kezdtem volna a lekvárfőzéshez. Ilyenkor gyerekkorom gigantikus lekvárfőzései jutottak eszembe. Tengernyi gyümölcs, befőttesüvegek hada, na, nem, kösz szépen. 

Aztán egyszer olvastam egy cikket arról, hogy ezt lehet 1 kg gyümölccsel is csinálni. Sőt, ha ilyen kicsiben próbálod, lehet ízesíteni, variálni, próbálkozni, és ami a legfontosabb, lehet élvezni ezt az egészet.

Ez a forradalmi gondolat azonnal lezavart a piacra, és fél óra múlva kész volt életem legfinomabb málnalekvárja. Azóta se csináltam jobbat. Ellenben mindenféle lekvárral pakolom tele a polcot. Az első versenyző minden évben az eper!

DIY csináldmagad eper gastro kert lekvár

Hozzávalók:

1 kg eper,

60 dkg cukor,

fél citrom leve, 

1 csomag Dzsemfix Extra 2in1.

DIY csináldmagad eper gastro kert lekvár

1 kg gyümölcsből kb 4 db kicsi befőttesüvegnyi lekvár lesz. Egyszerre maximum 2 kg-nak állok neki. De ha valaki durván nyomja, tőlem! Az arányokat tartsd meg, a mennyiségeket szorozd be!

DIY csináldmagad eper gastro kert lekvár

Az epret válogasd ki, csumázd le, és mosd meg! Öntsd rá a cukrot, és hagyd állni egy kicsit, amíg levet ereszt. Utána add hozzá a fél citrom levét, és forrald föl! Botmixerrel törd össze a gyümölcsöt! Forrald, amíg jól esik. Én az 5 perces lekvárra esküszöm, mert annak a legfrissebb az íze. Az old school lekvárok íze a hosszú főzési idő miatt karamellásabb. Ez ízlés dolga, ha rövid neked az öt perc, addig főzöd, amíg olyan íze nem lesz, amilyet szeretsz. A habot a tetejéről muszáj leszedni, mert csúnya lesz tőle a lekvár az üvegekben. Ha úgy érzed, készen állsz az üvegbe töltésre, add hozzá a dzsemfixet, és forrald még egy percig. Utána zuttyantsd bele a megtisztított üvegekbe. Csavard rá a tetejét, fordítsd fel gyorsan, és hagyd fejenállni 5 percig. Utána fordítsd vissza, tedd be dunsztba, és takarítsd fel a romokat. Az egész fél óra. Na jó, egy. Ez így azért vállalható, nem?

DIY csináldmagad eper gastro kert lekvár

5 Tovább

Ne maradj le a bodzáról!

Ha gyorsan biciklire pattansz, talán még elcsíped az idei bodzaszezon végét! Nekem szerencsém volt, hogy a múlt hétvégén végre találtam olyan bokrot, ami kellő távolságra van a poros utaktól. Telepakoltam egy nagy szatyrot illatos bodzavirággal!

Én annyit tudok a bodzáról, hogy megfázás ellen jó, és hogy arra pont nem szeretem, mert izzasztó hatása van, és valahogy nekem olyankor "nemgyerebe". Egyéb jótékony hatásainak megismerésére ismét Gyuri bácsi oldalát javaslom. A lényeg, hogy a bodza jó illatú, és a bodzaszörp finom! Ezért minden évben elszerencsétlenkedek vele. 

DIY csináldmagad bodza kert gastro szörp

Bodza limonádé:

Tinédzser koromban tanultam egy barátnőm nővérétől. Friss, üdítő ital, nem kell hígítani, gyorsan elkészül, és rendkívül gyorsan el is fogy. Egy öt literes üvegbe tedd bele a következő hozzávalókat.

Kb. 20 bodzavirág, 

20 dkg cukor

3 citrom karikára vágva,

annyi víz, amennyi belefér.

A virágokat tedd a befőttesüveg aljára, öntsd rá a cukrot, a vizet, és a felkarikázott citromokat. A citromokat érdemes kicsit megnyomkodni. Az arányokat természetesen változtathatod. Három napig érdemes állni hagyni, naponta megkeverni. Ezután le kell szűrni, én ilyenkor szoktam a citromokból kinyomni annyi levet, amennyit csak lehet, és már ihatod is! Hűtőben eláll pár napig, de nem tudom meddig, mert még sose vártuk meg, hogy megromoljon. 

DIY csináldmagad bodza kert gastro szörp

Bodzaszörp:

Anyósom rengeteg kiváló szörpöt szokott főzni, idén az ő receptjét szerettem volna kipróbálni. Ám éppen aznap olvastam egy barátnőm receptjét is, és kicsit összekavarodtam. Sőt, még az összetevőkkel is szűkén voltam. Illetve nehezen tartom magam receptekhez, úgyhogy itt most azt a verziót teszem közzé, amit én csináltam. Az öt literes befőttesüveg legyen itt is az alap.

Hozzávalók:

30 dkg bodzavirág. De én nem mértem le, hanem majdnem teleraktam bodzával az üveget. 

60 dkg cukrot tettem hozzá, 

5-6 teáskanál citromsavat tettem bele, de így utólag nekem kevés. Azért óvatosan, mert 1 tk citromsav 1 dl citromlének felel meg!

Annyi víz, amennyi belefér. 

A hozzávalókat öntsd össze. 3-5 napig kell állni hagyni, minden nap megkevergetve. A végén le kell szűrni, és szörpös üvegekbe tölteni. Nátriumbenzoáttal tartósítható, de bevallom, ilyen kicsi adagoknál én a tartósítást mindig a citromsavra bízom. 

Ha szeretnéd, a leszűrt levet fel is főzheted. Tartósítani a kihűlt lét kell majd.

DIY csináldmagad bodza kert gastro szörp

Bodza tea:

Ha mégis kedvet kaptál, hogy hideg téli megfázásos estéken bodza teával kúráld magad, szárítsd le a bodzavirág tányérkákat! Papírzacskóban egy évig biztos eláll. Tovább is, de hát minek? Jövőre újra jön a bodzaszezon!

Ha tetszenik a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon, és az instán!

0 Tovább
«
123

Ecset és tűpárna

blogavatar

DIY blog - Mindennapi apróságokat mutatok be a blogon, amit összegyűjtöttem magamnak, amit kitaláltam magamnak, és amivel az életünket díszítem. Próbáld ki te is!

Legfrissebb bejegyzések

2018.06.18.
2018.06.08.

Utolsó kommentek